A papagáj elsődleges védelmi eszköze a repülés. Bármikor, amikor a papagáj akár csak gyanítja a veszélyt, menekülni kezd, miközben tisztázza a tényeket (azaz szárnyalás közben gondolkodik). A papagájok olyan szabadon és könnyen elrepülnek, hogy a vadonban ritkán félnek.

A fenyegetettség érzése és a félelem két teljesen különböző érzelem. Emberként úgy érezhetjük magunkat fenyegetve, ha például az autópálya közepén állunk, azonban nem kell megijednünk, mivel könnyen az út szélére tudunk menni, hogy elkerüljük a veszélyt. A papagájok így élik meg a fenyegetettséget. Könnyedén el tudnak repülni, és ritkán érzik magukat ijedtnek. Mivel ők a természetben bármikor lehetnek valakinek az ebédje, bármikor megijedhetnek, ezért nagyon megijednek, ha nem tudják azonnal elkerülni a fenyegető helyzeteket.

A röpképtelen papagájok gyorsan elveszítik a repülés vagy harc (a papagájok világában a menekülés vagy harapás) közötti választás képességét. Amikor egy papagáj nem tudja kivonni magát a fenyegető helyzetből, a második védelmi vonalra vált: harapni fog.

Azok a papagájok, amelyek nem képesek elmenekülni a veszély elől, vagy akár csak a vélt veszély elől, paranoiássá válnak, és hajlamosak a "harapj először, kérdezz később" viselkedést kifejleszteni. És rá is szoknak erre a védekezési módszerre. Védelmi válaszrendszerük olyan gyorsan működik, hogy automatikusan reagálnak, ha megijednek, és gyakran váratlanul megharapnak. Akár a a gazdájukat is, véletlenül. Végső soron a legtöbb ilyen felnőtt madár kiszámíthatatlanná válik, és nagyon korlátozott életet él.